Örömfőzés! Ez a jó szó arra amit én művelek! Amikor nem vagyok nyűgös, vagy éppen lusta, akkor évezettel vetem bele a főzésbe, kísérletezésbe magam. Ez körülbelül bennem ott kezdődött, amikor hátulgombolós kicsi lányként a babáimnak kotyvasztani kezdtem, belekontárkodtam családom nő tagjainak tevékenykedésébe, majd imádott Nagypapámon tesztelgettem tizenévesen konyhatudásomat és így a húszas mérföldkő elején (inkább közepe felé bandukolva) már az én egyetlen mindennapi bírálómat, a Férjemet boldogítom. És mi lesz majd a 30,40,50,60... felé közeledve? Gondolom csak annyi, hogy folyamatosan fejlődök, alakulok, gömbölyödöm és 2 fő helyett majd kicsiny 6 fős családomra, több 10 fős unoka csapatra és remélem megélem a dédunokáimra is főzhetek.
Örömfőzés! Ez a jó szó arra amit én művelek! Amikor nem vagyok nyűgös, vagy éppen lusti, akkor évezettel vetem bele a főzésbe, kísérletezésbe magam. Ez körülbelül bennem ott kezdődött, amikor hátulgombolós kicsi lányként a babáimnak kotyvasztani kezdtem, belekontárkodtam családom nő tagjainak tevékenykedésébe, majd imádott Nagypapámon tesztelgettem tizenévesen konyhatudásomat és így a húszas mérföldkő elején (inkább közepe felé bandukolva) már az én egyetlen mindennapi bírálómat, a Férjemet boldogítom. És mi lesz majd a 30,40,50,60... felé közeledve? Gondolom csak annyi, hogy folyamatosan fejlődök, alakulok, gömbölyödöm és 2 fő helyett majd kicsiny 6 fős családomra, több 10 fős unoka csapatra és remélem megélem a dédunokáimra is főzhetek.
Elsődlegesen régi, vidéki ízeket elevenítek fel, majd jönnek az idény jellegű finomságok, saját örömömre kitalált ételek és Julia Child receptjei! Ezek az én meghatározó mérföldköveim!
Nagyon jó példák vannak előttem, akiknek a génjei mindenképpen kiírthatatlanul belémivódtak. Anyukám, Nővéreim, Nagynéném, Mamám, Dédim és a család férfi tagjait sem kell elfelejteni. Ami számomra külön boldogság, hogy hacsak rövid idegi is, de megismerhettem az én oldalbordám gasztromogul Nagymamáját! Az igazi \"túrós kalács\" és \"A bejgli\" receptjét mindenképpen neki köszönhetem és azt is, hogy az én Szerelmem nem veszik el a konyhában, sőt kreatívságáról tanúbizonyságot is tesz időről időre!
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.
Az itt kezelt adatok bármilyen felhasználására az 1992. évi LXII tv ide vonatkozó rendelkezései az irányadóak, illetve a 1996 LVII. tv.: A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 6§.