Én kipróbáltam, és a családomnak nagyon ízlett. Örültek neki, hogy nem a megszokott, hagyományos palacsintát kapták a borsó leves mellé
Töltelék:
A tészta hozzávalóit összekeverjük kézi habverővel, és szépen kisütögetjük a palacsintákat. Én a Tupperware Mesterszakács Palacsintasütőjét használom, ahhoz magára a sütőre már nem kell egy csepp olajt sem tenni, még az első palacsintánál sem.
A töltéshez a pudingot jó sűrűre megfőzzük közben és félretesszük hűlni. Közben átkeverjük, hogy ne bőrösödjön meg a teteje.
Miután a palacsinták kisültek, megkenjük a pudinggal, és kétszer félbe hajtva tányérra tesszük.
Mentalevéllel díszítve tálaljuk.
Tipp:
Aki szereti meg is porcukrozhatja, vagy éppen egy-egy gombóc málna, eper vagy vanília fagylalttal is kínálhatja. Ezen kívül málna szezonban majd lehet a pudingba málnát keverni.
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.
Az itt kezelt adatok bármilyen felhasználására az 1992. évi LXII tv ide vonatkozó rendelkezései az irányadóak, illetve a 1996 LVII. tv.: A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 6§.