Hozzávalók:
maradék krumplipüré
annyi tojás, ahány főre készül
ételízesítő, bors
kevés olaj
Elkészítése:
A krumpli mennyiségétől függő edényt /tepsit, jénai fedelét stb./ egy kevés olajjal kikenek. Belesimítom a maradék krumplipürét, majd mélyedést csinálok a tojásoknak. Egy kevés ételízesítővel, esetleg csak sóval és őrölt borssal megszórom a tetejét, majd a mélyedésekbe ütök egy-egy tojást. A tojást is kicsit megfűszerezem. Ezt követően sütőben, közepes tűznél megsütöm.
Önálló köretként, esetleg más körettel vegyesen /pl. rizzsel, vagy zöldséggel/ húsok mellé tálalom.
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.
Az itt kezelt adatok bármilyen felhasználására az 1992. évi LXII tv ide vonatkozó rendelkezései az irányadóak, illetve a 1996 LVII. tv.: A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 6§.