1 alma
5-10 szem szőlő
4-5 kocka körte (fagyasztott )
3-4 darab cseresznye (fagyasztott)
4-5 meggy (fagyasztott)
narancshéj
5-10 mazsola
fehéj (opcionális)
gyömbér (opcionális)
szegfűbors (opcionális)
szegfűszeg (opcionális)
(a fűszerek szabadon változtathatók, készíthetjük akár puncs vagy akár mézeskalács fűszerkeverékkel is)
méz ízesítésre
http://www.toldifuszer.hu/
A fűszereket 1,5 liter vízben felfőzzük, Az almát megmossuk és nagyon kicsi darabokra vágjuk, majd a fűszeres léhez adjuk és a többi gyümölccsöt is hozzáadjuk, és kicsit főzzük. Pihentetjük, hogy minél több ízanyagot kiadjon, és már ihatjuk is.) Én a kancsóba szoktam vágni még almát, amit következő teánál még főzök, mert marad benne bőven ízanyag, de akár meg is ehetjük.
Nagyon jó, mert az édes gyümölcsöktől nem igényel külön ízesítést. Persze, aki édesebben szereti ízesítheti.
A minap tanfolyamon voltam és a töröknél ebédeltem a csoporttársaimmal. Ez még olyan hely, ahol ránéznek az emberre és kedvezményt adnakJ. Mivel elég sokan voltunk így, úgy döntött, hogy igazi keleti szokásként és a kedvezményen túl, megkínál bennünket egy teával, almateával. Sajna a tea gyanítom instant volt, mert természetes dolgoknak általában nincs ilyen intenzív íze. Ellenben ez adta az ötletet a házi almatea készítéshez. Általában minden almássüti készítésnél megmarad a héjja, amivel aztán nem kezdünk semmit (én le szoktam fagyasztani az almás kekszembe), de remekül felhasználható almateának vagy más házi gyümölcsteák készítésére, vagy keletkeznek olyan
gyümölcsök, amiknek már megkopott a fénye (kicsit fonnyadoznak) és nem szívesen esszük meg, ezekből nagyon jó aroma mentes teát tudunk készíteni. Itt úgy sem számít a vitamintartalom, mert a teát nem azért isszuk.
Bármyilyen gyümölcsöt tehetünk bele, csak a képzeletünk és az otthon fellelhető gyümölcsök mennyisége szab határt.
Ez az almatea továbbfejlesztése.
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.
Az itt kezelt adatok bármilyen felhasználására az 1992. évi LXII tv ide vonatkozó rendelkezései az irányadóak, illetve a 1996 LVII. tv.: A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 6§.