Nagyon finom volt :-))
2 gerezd fokhagyma
2 szál újhagyma
20 dkg túrókrém
4 db csirkemell ( kb 50 dkg )
15 dkg bacon szalonna vékony szeletekben
60 dkg újburgonya
1 csomag petrezselyem zöld
étolaj a sütéshez
fehér bors, só ízlés szerint
A megtisztított fokhagymát összezúzzuk, majd az újhagymát megtisztítjuk, megmossuk, és vékonyra karikázzuk, majd a fokhagymával együtt a túróhoz keverjük.
A megmosott, megtörölt csirkemelleket sóval és fehérborssal bedörzsöljük, majd hosszában bevágjuk.
A túrókrémet a nyilásba töltjük, és a nyílást fogvájóval összetűzzük.
A töltött csirkemelleket a szalonna szeletekkel betekerjük ( alulra kerüljön a vége ) és előmelegített sütőbe tesszük.
180 C fokon kb 31 percig sütjük.
Sütés után pintetjük ( kb 15 percig ), a fogvájót kivesszük és felszeleteljük.
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.
Az itt kezelt adatok bármilyen felhasználására az 1992. évi LXII tv ide vonatkozó rendelkezései az irányadóak, illetve a 1996 LVII. tv.: A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 6§.